653 meccsen 40 476 percet játszott – a PL-csúcstartó története

Áprilisban meglepő hírt jelentetett meg honlapján a Leicester City labdarúgócsapata, amely bejelentette, hogy a szezon végén távozik a klubikonnak számító válogatott csatár, Jamie Vardy. A támadó, aki tökéletesen megmutatta, hogyan lehet a szerencse és a szisztematikus munka ötvözetéből üstökösszerűen berobbanni, és a nyolcadosztálytól egészen a válogatottságig, az angol bajnoki aranyig, kupagyőzelmi és gólkirályi címig vinni. Azt tudni lehetett, hogy nem fejezi be még a pályafutását (ha valaki 38 évesen még 9 gólt szerez a Premier League-ben, miért is tenné?), az viszont általános meglepetést keltett, amikor az érdeklődő szaúdi és amerikai csapatokkal szemben egy olasz ajánlatot – ráadásul az újonc Cremonese felkérését – fogadta el. De úgy tűnik, nem bánta meg.

Ha valaki a kezdetektől figyelemmel kísérte Vardy pályafutását, még 25 éves korában se mondta volna meg, mekkora karriert fut be. Jó kis iparos embernek tűnt, aki a nyolcadosztályban elfocizgat pár fontért, mellette pedig dolgozgat. Így is történt, a csatár sokáig egy orvosi segédeszközöket készítő gyárban melózott, és úgy élt, ahogy apjától látta.

Nem vetette meg az italt, ha kellett bunyózott, 2007-ben például egy kocsmai verekedés után testi sértésért elítélték és hat hónapig elektronikus nyomkövetővel a lábán kellett futballoznia.

Akkor már a Stocksbridge Park Steelst erősítette, ahová szülővárosa egyik csapatától, a Sheffield Wednesdaytől igazolt. Sohasem feledte, honnan jött, és mennyire utálnia kell a helyi Unitedet, ezt később néhány emlékezetes gólörömmel a világ tudtára is adta. (Például, amikor a Leicester City 2–1-es győzelmet aratott idegenben a Sheffield United ellen, Vardy a gólját a hazai szurkolók előtt ünnepelte meg – nem lett közön­ségkedvenc...)

Rekordigazolás az ötödosztályból

A már említett Stocksbridge Park Steels volt az első felnőttcsapata, ahol 2006 és 2010 között szerepelt, az első három idényben a nyolcad-, majd egy szezonban a hetedosztályban. 88 bajnokin szerzett 40 találatával felkeltette más klubok figyelmét, de hiába volt próbajátékon a Crewe Alexandra, majd a Rotherham United együttesénél, maradt az amatőrök között.

2010 júniusában 15 ezer fontért leigazolta az FC Halifax Town, 2010–11-ben 33 meccsen 23-szor volt eredményes, majd a következő szezonban az első négy bajnokin háromszor talált be. Ekkor csapott le rá az ötödik ligában szereplő Fleetwood Town, és kiderült, pont egy ilyen kaliberre volt szüksége. Vardy jött, látott és győzött, 31 góllal járult hozzá csapata ligagyőzelméhez, és ahhoz, hogy története során először bejusson a profinak számító Football League legalacsonyabb lépcsőfokára.

Hősünk a negyedosztályt azonban átugrotta, mert 2012. május 18-án az akkor másodosztályú Leicester City bejelentette, hogy szerződteti. Ráadásul egymillió fontért, ami akkor rekordot jelentett: korábban még soha, egyetlen játékosért nem adtak ennyit, aki az ötödosztályban, vagy annál lejjebb szerepelt.

Gyári munkásból lett a legnagyobb

A csúcsra egyértelműen a 2015–16-os szezonban jutott fel, amikor a Nigel Pearsont váltó Claudio Ranieri által irányított Leicester csodát tett. És a csoda nem túlzás, a csapatot kiesőjelöltként tartották számon, és az aranyéremre 5000:1 arányban lehetett fogadni a bukmékereknél.

Vardy központi karakterré vált ebben a történelmi menetelésben, a szezonban 24 góllal zárt, megdöntötte Ruud van Nistelrooy rekordját azzal, hogy 11 egymást követő Premier League-mérkőzésen szerzett gólt.

Bekerült a 2016-os Európa-bajnokságra készülő angol keretbe, és az Arsenal le akarta szerződtetni. De hiába aktiválta a kivásárlási záradékot, Vardy nem ment Londonba, és Arséne Wenger helyett inkább hű maradt a Leicesterhez. Akadtak kritikusai, még a korábbi angol válogatott csatár, Michael Owen is azt állította, hogy Vardynak inkább szerencséje volt a kapu előtt, és nem egy klasszikus befejező ember. 

Ehhez képest az egykori sheffieldi gyári munkás sokra vitte, a már említett Premier League mellett FA-kupát (2020–21) és Community Shieldet (2021) nyert a Leicesterrel, 2019–20-ban ő lett az angol élvonal gólkirálya, 2016-ban az Angol Sportújságírók Szövetsége az év labdarúgójának választotta, 2018-ban pedig tagja volt a vb-4. válogatottnak.

Nem rossz egy olyan embertől, aki soha egy percet sem játszott profi szinten, amíg a Leicester City nem szerződtette.  „Egymillió fontért szerződtették? Mivé lett a futball? Jézus Krisztus!” – írta róla akkoriban egy szurkoló a Twitteren.

Tizenhárom évvel később a klub ugyanazon a platformon egy üzenetet tett közzé, amelyben Vardyt a City valaha volt legnagyobb játékosaként jellemezte. De mit is mondhatna egy olyan játékosra, aki 500 tétmérkőzésén 200 gólt termelt, és aki csak az angol élvonalban 342 meccsen 145 találatig és 50 asszisztig jutott?! Félelmetes statisztika, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy 27 évesen debütált a Premier League-ben! Nem véletlen, hogy már akadtak olyan hírek is, amelyek szerint akár szobrot is kaphat a King Power Stadion elé – valljuk be, azért ez tényleg a legnagyobbaknak jár csak.

Ismerős mentalitás

Királyként fogadták Olaszországban is, ahol majdnem éjfélkor szállt le a gépe a mi­lánói Linate repülőtéren, de körülbelül ötvenen elutaztak Cremonából csak azért, hogy láthassák, és megöleljék.

De a klub megadta a módját új sztárja hivatalos bemutatásának, hiszen hol máshol tarthatta volna meg a sajtótájékoztatót, mint a helyi Hegedűmúzeumban (Museo del Violino), amely leginkább vo­nóshangszer-gyűjteményéről és a legendás Antonio Stradivari hegedűiről ismert.

„Tudom, hogy a bennmaradásért kell majd küzdenünk” 

– üzente a szurkolóknak, hozzátéve, hogy mindent meg fog tenni a siker érdekében.

„Az elején, amikor jött az ajánlat, rengeteg tényezőt figyelembe kellett vennem. Beszéltem a feleségemmel és a gyerekeinkkel, mert mégiscsak egy jelentős változás előtt álltunk. Majdnem egy órán át telefonáltam Davide Nicola edzővel, lenyűgözött a szenvedélye, a stratégiai terve, és az, hogy kifejezetten engem akart. Ez nagyon fontos volt” – mesélte. Azt mondta, neki egy nyugodt kisvárost ígértek, de az első néhány napjára ez egyáltalán nem volt igaz.

„Rengeteg szurkolót megismertem, hiszen mindenhol megállítottak. Teljesen lenyűgözött. Ami pedig a futballt illeti, azzal nem is lehetett probléma, hiszen a játéknak közös a nyelve, és a labdán keresztül lehet kommunikálni.”

Ami még megfogta az edző Nicolával, illetve a tulajdonos Giovanni Arvedivel beszélgetve, hogy a célkitűzés ugyanúgy a bennmaradás volt, mint anno Leicesterben. „És ebből a mentalitásból kiindulva végül sok mindent nyertünk Angliában” – tette hozzá.

„Fiatal koromban mindig a Serie A-t néztem – főleg Alessandro Del Pierót –, hiszen ez a világ egyik legjobb bajnoksága. Sokkal taktikusabb, több labdabirtoklásra épülő, mint az angol, de Enzo Maresca irányítása alatt játszottam, akinek ugyanilyen a stílusa, és ez sokat segített. Amikor megkeresett a Cremonese, beszéltem is vele, ő gyönyörűeket mondott a klubról, és azt tanácsolta, hogy jöjjek ide játszani.”

Hat meccs, két gól eddig

A nyáron folyamatosan próbált formában maradni, így nem volt nagy lemaradásban, szeptember 15-én, a Verona elleni idegenbeli mérkőzésen már kapott is 31 percet, hogy bemutatkozhasson.

A következő, Parma elleni meccset izomfáradtság miatt kihagyta, de a Como ellen sem cserélték be. Azóta viszont folyamatosan bízik benne a szakvezetés. Október 4-én, az Inter ellen tért vissza 32 perc erejéig, azóta pedig sorozatban négy bajnokit is végigjátszott, az Atalanta, illetve a hétvégi, Juventus elleni meccsen gólokat is szerzett, így hat mérkőzésen, 423 percet a pályán töltve már két találatnál jár.

A Cremonese pedig mindenkire rácáfolt, hiszen erős középcsapatnak tűnik eddig: lapzártánkkor 10 forduló után három győzelemmel, öt döntetlennel és két vereséggel, 14 ponttal a 9. helyen állt. Tizenegy pontra a dobogótól, és kilenc pontra a kieső helytől.

Mindössze a negyedik alkalommal fordul elő, hogy egy címvédő legalább 6 meccset elveszítsen az első 12 fordulóban, korábban ez csak a Blackburn Roversszel (1995–1996, 6 meccs), a Chelsea-vel (2015–2016, 7 meccs), és a Leicester City-ver (2016–2017, 6 meccs) fordult elő. De nemcsak a vereségek ténye, hanem arányuk is aggasztó: egymás után két meccset legalább három góllal legutóbb 60 éve veszített el a Liverpool, akkor még Bill Shankly vezetése alatt.

A nyári rekordköltekezés után senki nem ilyen kezdésre számított Liverpoolban, nem csoda, hogy a szurkolók elégedetlensége egyre hangosabb, és sokan Arne Slot vezetőedző azonnali távozását követelik – a klub egyelőre türelmes, és sajtóhírek szerint az év végéig kapott haladékot a mester, aki egyébként szintén kritikus önmagával szemben.

„Az újabb vereség pocsék eredmény. Jól kezdtünk, az első fél óra alapján váratlan, ami utána történt, mert a kezdeti időszak a szezon egyik legjobb szakasza volt. Ám a Forest az első lehetőségéből betalált, ehhez képest mi egyik helyzetünket sem tudtuk kihasználni” 

– kezdte értékelését Arne Slot.

„Megint egy középpályásunknak, Szoboszlai Dominiknak kellett jobbhátvédet játszania, annyi sérültünk van. Sőt, amikor Konaté lejött, már ketten játszottak a védelemben, akik nem is védők. A csapat formája, az újabb vereség mindazonáltal az én felelősségem. Bosszantó ugyanakkor, hogy a  City elleni meccs kivételével mindig mi voltunk a domináns fél, ahogy ma is” – emelte ki a holland szakember, majd kitért a helyzetek elpuskázására.

Csak együtt van kiút

„A helyzetkihasználással gondjaink vannak. Ha úgy játszol, mint ahogy az első fél órában tettük, és vezetést szerzel, egyből más minden, de ha az ellenfél talál be, bajba kerülsz. Nehéz helyzetben vagyunk. A játékosok önbizalmával nem látom, hogy gond lenne, mégis kimaradnak a helyzetek, ennek változnia kell. Természetes, hogy van kiút, különösen ilyen játékoskerettel. Nem kételkedem magamban, de amikor ilyen gyengék az eredmények, fel kell tenni a kérdést, mit csinálhattam volna másképp? 

Ez a csapat még messze nem elég jó, és ezért én vagyok a felelős” 

– zárta mondandóját Slot.  

Nem volt kisebb Virgin van Dijk felindultsága sem.„Egyértelműen cserben hagytuk Arne Slot menedzsert, ahogyan magunkat is – fakadt ki a holland védő a mérkőzést követően az újságírók előtt. – Először magadba kell nézned, aztán segíteni a többieknek, mert jelenleg gödörben vagyunk, ez tény. Bajnokként nem kerülhetünk ilyen helyzetbe, mégis ez a valóság. Nincs más lehetőség, megpróbáljuk megfordítani a helyzetet.”     

Arra a kérdésre, hogy dühös-e, Van Dijk továbbra sem beszélt mellé: 

„Igen, ebben a szituációban dühösnek kell lenned. A legfontosabb, hogy mindenki vállalja a felelősséget. 

Hogy mindenki vállalja-e? Nem tudom, de csak közösen találhatjuk meg a kiutat. Idén nincs meg bennünk a stabilitás, sok gólt kapunk, elveszítjük a párharcokat, és ezért mindenki egyaránt felelős. Könnyű ujjal mutogatni, de a megoldást csak közösen találhatjuk meg. Hazai pályán nem kaphatsz ki három nullára. Kaptunk egy gólt, és jött a pánik. Csapatként nyugodtnak kell maradni, de nekünk nem sikerült. A második fél­idő eleje meg egyszerűen elfogadhatatlan volt. Nem vagyok az a feladós típus, megyek tovább, noha tudom, hogy pokolian nehéz lesz. Fel kell ismerni, hogy nagyon nehéz helyzetben vagyunk.”    

Mi hozta ilyen helyzetbe a Liverpoolt?

Kezdjük is Van Dijk kritikájával, már ami a letámadást illeti. A tavalyi szezonban Luis Díaz és Szoboszlai Dominik kulcsszerepet játszottak a Liverpool labdaszerzéseiben és letámadásában, vagyis összességében a labda elleni játékban. A szezon elején azonban Díazt eladták, miközben Szoboszlai mélyebb szerepkört kapott. Hugo Ekitiké és Florian Wirtz váltották őket, és időbe telt, mire megszokták a Liverpool letámadási rendszerét, de ezzel együtt sem lett olyan hatékony a csapat, mint korábban.

Az ellenfelek játékstílusának megváltozása is szerepet játszott a lejtmenetben. A Liverpool elleni hosszú passzok fokozott használata kevesebb letámadási lehetőséget adott nekik, akárcsak a mérkőzések korai szakaszában kapott gólok, mivel az ellenfeleknek így nem kell annyi kockázatot vállalniuk a saját kapujuk közelében és bátran játszhattak hosszú labdákkal. Szalah Brentford és Aston Villa elleni góljai voltak azok a ritka alkalmak, amikor a Liverpool ebben a szezonban olyan labdavesztéseket tudott kikényszeríteni az ellenfél térfelén, amelyek gólokhoz vezettek.

Lassú kezdés, kapott gólok

Úgy tűnik, hogy a Liverpool abban a pillanatban vereséget szenved, amint hátrányba kerül. Hihetetlen, de ebben a szezonban még egyetlen pontot sem sikerült szerezniük a Premier League-ben vesztes pozícióból, aminek még rosszabb az optikája, ha összehasonlítjuk a bajnoki címet nyert szezon adataival. Tavaly egyetlen csapat sem szerzett több pontot (23) hátrányból, mint a Liverpool, miközben Slot is megmutatta azon képességeit, hogy okos változtatásokkal és átalakításokkal remekül tud meccselni, és alkalmazkodni az eredmény változásához.

Idén azonban pont fordított a helyzet. A Crystal Palace, a Brentford, a Chelsea, a Manchester United, a Manchester City vagy a Nottingham elleni vereségek mind úgy következtek be, hogy a Liverpool kapta az első gólt.

Sérülések sora

Az egyik oka annak, hogy a Liverpool Slotot nevezte ki a csapat élére, az volt, hogy képes fitten tartani a játékosokat, miközben azok csúcsteljesítményt nyújtanak. Az idei szezonban ez is teljesen más képet mutat.

Szeptemberben a Galatasaray ellen Alisson három év alatt ötödik combhajlító-sérülését szenvedte el. Isaknak problémái voltak az előszezon alatt, hiszen megtagadta az edzéseket, hogy kikényszerítse a liverpooli transzfert, így fizikai állapota nyilván már a rajtnál elmaradt a többiekétől. Alexis Mac Allister szintén kihagyta a nyár nagy részét, és Curtis Jones is kihagyott meccseket. A legjobban mégis Jeremie Frimpong foglalja össze, hogy a dolgok most milyen rosszul alakulnak a Liverpool számára. Frimpong nagyon megbízható játékos, az előző három szezonban mindössze két meccset hagyott ki a Bayer Leverkusenben sérülés miatt, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ennyire keresett játékos legyen. A Liverpoolnál az első három hónapban már két combhajlító-sérülést is szenvedett...

A középhátvédek problematikája

A Liverpool komoly védekezési problémákkal küzd a szezonban, aminek egyik legfontosabb oka az, hogy a klub a nyári átigazolási időszakban nem tudta megszerezni Marc Guéhit, miután a Crystal Palace csapatkapitányával kapcsolatos üzlet az átigazolási határidő utolsó napján meghiúsult. Ez már csak azért is nagy baj volt, hiszen Jarell Quansah a Bayern Leverkusennél folytatta pályafutását. Quansah 5 éves volt, amikor csatlakozott a Liverpoolhoz, a 22 éves belső védő aztán Jürgen Klopp irányítása alatt, 2023 augusztusában mutatkozott be a Newcastle United elleni mérkőzésen, és tagja volt a 2024–2025-ös Premier League-győztes csapatnak, valamint az U21-es Európa-bajnokságot nyerő angol válogatottnak is, így távozása nagy érvágás.

Különösen úgy, hogy az olasz utánpótlás-válogatott Giovanni Leoni liverpooli debütálásakor elülső keresztszalag-szakadást szenvedett, műteni kellett, és ebben a szezonban már talán pályára sem léphet. Mindennek a tetejébe Ibrahima Konaté szerződése jövő nyáron lejár, a hosszabbítást célzó párbeszéd pedig elég rosszul halad. A játékos jelenleg heti 140 ezer fontot keres, a klub 200-at ajánl a hosszabbításra, ám a játékos ennél sokkal többet, 300 ezer fontot akar. Emiatt a klub már ultimátumot is adott neki: vagy aláírja az új szerződését, vagy januárban eladja – ez utóbbi egyébként nem lesz könnyű, hiszen a játékos abban érdekelt, hogy maradjon a szerződése végéig, és ingyen igazolhatóként hatalmas aláírási pénzre tegyen szert. Igaz ugyanakkor, hogy ha januárban klubot vált, akkor a PSG vagy a Real Madrid nagyon alacsony áron juthat hozzá egy top játékoshoz, így az ő érdekük az üzlet mielőbbi megkötése lesz.

A rögzített játékhelyzetek

A középhátvédek helyzetével szoros összefüggésbe hozható, hogy a Liverpool rengeteg gólt kap pontrúgásból, Murillo hétvégi találata már a hetedik gól volt, amelyet Slot csapata pontrúgásból kapott a bajnokságban. Ennél csak két csapatnak, a Leedsnek és a Nottingham Forestnek van rosszabb mutatója a ligában. Jelenleg mindössze két játékos van a Liverpoolban, aki domináns a légi párharcok terén: a klubbal csatában álló Konaté és a csapatkapitány Van Dijk. Ebből a szempontból még a szintén távozó Darwin Núnez is nagyon hiányzik, hiszen védekező pontrúgásoknál kiváló volt.

Egyébként a középcsatárok posztja is kérdéses, hiszen az uruguayi távozásával nem maradt igazi befejezőcsatár a klubnál, hiszen sem Ekitike, sem Isak sem az.

A szélsők hiánya

Ugyan észszerű volt Luis Diaz eladása a Bayern Münchenhez, de nem úgy, hogy nem történik meg a pótlása. Összességében ez azt jelentette, hogy a Liverpool mindössze két tapasztalt szélsővel, Mohamed Szalah-val és Cody Gakpóval kezdte a szezont. Federico Chiesát csak kiegészítő emberként kezeli Slot, a 17 éves Rio Ngumoha pedig még fejlődés alatt áll. Két nyári érkező – Hugo Ekitiké és Florian Wirtz – is tud játszani a szélen, de egyiküknek sem természetes a szerepköre. Wirtz például a Real Madrid ellen játszotta a legjobb meccsét a Liverpool színeiben ezen a poszton, de a Premier League-ben két alkalommal – a Crystal Palace és a Manchester City elleni mérkőzésen – mintha a pályán sem lett volna szélsőként.

Sem ő, sem Ekitiké nem hatékony egy az egy elleni cselező. Díaznak megvolt a képessége, hogy felvegye a harcot a védőjével, és labdavezetéssel, cselekkel fel tudta vinni a Liverpoolt a pályán, nem kellett megvárnia, amíg a labda a pálya utolsó harmadában hozzá kerül. Emellett hatékony volt a mélyen védekező ellenfelek megbontásában is, amelyhez a cselezés a legjobb fegyver.

Diogo Jota halála

A Liverpool gyenge szereplésének szakmai okait fel lehet sorolni, de valójában a klub szezonjának bármilyen értékelését Diogo Jota tragikus nyári halálán keresztül kell szemlélni. Egy csapattárs elvesztése nem mindennapos eset, nem mindennapos feladat sem a társak, sem a csapatkapitány, sem az edző számára, így meglehet, a problémék gyökere nem, vagy nemcsak a szakmai munkában, hanem a csapat lelkiállapotában van.